Miya Masaoka végre elkészült a 444 LED-et tartalmazó kimonójával, amelyet Mariko Masaoka-Drew táncosra szabott. Japánban a kimonók minden egyes négyzetcentimétere jelentéssel bír, mint ahogy az is, hogy a viselője hogyan hordja, mije látszik belőle épp. Így például a színek tájegységenként változnak, a különböző társadalmi státuszokat is kifejezi, történeteket is el lehet mesélni egy-egy kimonóval, és ehhez a komplex jelentésréteggel bíró tárgyhoz most Masaoka pluszt vitt, azaz a LED-ek fényei az előadás művészi értékét oly módon emelik, hogy harmonizálnak a háttérfényekkel, valamint a táncos mozgásától is függ a világítás, a történet szerves része a világító kimonó, azaz annak, aki megnéz egy ilyen előadást, amelyben ez a kimonó is "szerepel", annak egy újabb jelentést kell megértenie.
A LED-eket elemekről működtetik, és olyan processzorok vannak a ruhában elrejtve, amelyek Bluetooth-on kommunikálnak a rendező számítógépével. A készítő öt éve dolgozott a ruhán, előtte a tradicionális japán hangszeren, a kotón játszott, amelyet szintén áttervezett még 1994-ben és '95-ben - ezek a hangszerek Monster Koto és Laser Koto néven ismertek.



Kommentek