A személyi számítógép jövői?

2010. december 24. 16:00 - Enkara

Az iPad-utáni koncepcióktól a papír-és-toll alapú anakronizmusokig

Nem azt mondjuk, hogy az iPad a jövő számítógépe, ezt ugyanis korai lenne kijelenteni. Vagy késői, hiszen ez az szköz már létezik a jelenben is. Nem is tudhatjuk, hogy mennyire lesz hatékony a jövőbeni alkalmazásokkal kapcsolatban, bár tény, hogy a legígéretesebb mai eszközök egyike, korosztálytól függetlenül nagy népszerűségnek örvend az unokáktól a nagyszülőkig. De mi van az iPaden túl?

HP koncepció Londonban, a Nemzeti Galériában, 2004-ben

Lapozás után további érdekességeket láthatsz!

Holokivetítős számítógépek

Won-Seok Lee 2008-as terve, a B-membrán. Nem kell monitor, minden holografikusan kivetített, a billentyűzet is csak akkor jelenik meg, ha megérintjük az eszköz alapját.

Elodie Delassus is tervezett egy könnyen hordozható eszközt, egyszerűen csak HOLO számítógépnek evezte el.

Vissza 2002-be. A NEC Design Ltd. Tokióban egy egész sor új ötlettel rukkolt elő, melyek némelyike azokban az időkben meglehetősen radikálisnak számított. Sokan vélték úgy akkor, hogy ezen koncepciók többsége magában hordozza azt a potenciált, mely alkalmassá teszi őket a számítástechnika arculatának teljes megváltoztatására, mégpedig belátható időn belül. Most, hogy eltelt nyolc év, még mindig csak koncepciók - vajon a felhasználhatóságukra való finom utalás ez, vagy csupán az érdeklődés hiánya?

Toll-típusú személyi számítógépek


Nézd csak meg ezt közelebbről! Mi ez, egy kamerás toll á la James Bond? Nem, ez valami sokkal menőbb!


NEC-es tervezők nevéhez fűződik ez is, a neve valami olyasmi, hogy "Toll stílusú személyi hálózati kütyücsomag", vagy P-ISM. A prototípus előállítása "mindössze" harmincezer  dollárba került, és 2003-ban, az ITU Telecom World eseményein mutatták be. Igen bizony, réges-régen.


A P-ISM egy tollszámítógép, amelynek öt funkciója van. Tollforma mobiltelefon, kézírásos adatbevitellel; virtuális billentyűzet; egy parányi kivetítő; kamerás szkenner; és egy személyes hozzáférési kód kézpénz nélküli tranzakciókhoz. Egymáshoz is kapcsolódnának rövidtávú zsinórnélküli technológiával. Ez a kis eszköz valóban átírná az "ultrakönnyű" és "ultrahordozható" szavak definícióját az értelmező kéziszótárban.

Még egy toll is könnyedén pótolhatja az iPadet, mondhatnánk, de a hagyományos, (érintő)képernyő-vagy-klaviatúra technológia is meglehetősen állhatatosan ragaszkodik önnön jelenlétéhez, akárcsak a papírkönyvek a monitoron olvasás esetében. Azt ugye mind elfogadjuk, hogy a legtermészetesebben elfogadott módszer egy adat rögzítésére, bevitelére, ha az időbeli szakaszt vesszük alapul, amióta írásbeliség létezik, összehasonlítva azzal az idővel, amióta billentyűzetet használunk. Így talán csak idő kérdése, hogy valaki előálljon egy hasznos és piacképes ötlettel, ami "okos" toll-és-papírnak álcázza magát.

Nézzünk meg még néhány ötletes NEC-tervet!

"Tag" - hajlékony, csuklópánt formájú kommunikátor


A külseje lágy és hajlékony, körbetekerheted a karodon, vagy lelógathatod az övedről is. Emlékező anyagból lenne és többszörösen ellátott nyomásérzékeny szenzorokkal rendelkezne, így a telefon a felhasználásnak megfelelően változtathatná az alakját, illetve maga az eszköz használója is átalakíthatná a formát a kíván funkció elérésének céljából.

"Flacon" - virtuális tárolóüveg

Valószínűleg mindünknek olyan mennyiségő képanyagunk van eltárolva kkülönféle helyeken - merevlemezen, dévédén, stb. -, amekkorát az életben nem nézünk meg, vagy nem nézzük meg őket újra. A Flacon olyan lehetőséget kínál, mely segítségével könnyedén élvezhetünk nagy mennyiségű vizuális információt. A képek szervetlen elektrolumineszkló formában jelennek meg - mint halak az akváriumban, hogy mást ne mondjak.


Innovatív billentyűzetek: akad köztük olyan is, amelyet már bemutattunk, emlékeztek? Bendi Light-Up és a Magical Keyboard.

Végül, de nem utolsósorban a nemrégiben bemutatott Kütyüszék testvérei. A "Császár"-sorozat, Németországból, a NovelQuest-től: megvehető! Már ha van fölös negyvenezer dolcsid...

Utolsó utáni, hogy a testmozgást se hanyagoljuk a nagy számítógépezés közepette: a WalkStation, mely egy futópaddal egybeépített munkaállomás, gyakorlatilag.

Szép, új világ.

Kommentek száma: 0Címkék: dizájn, design, koncepció, it, jövő, tervek, számítástechnika, hír

Kapcsolódó cikkek:

RSS

Utolsó kommentek
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Miért nincs kép????????????? (2012-05-18 15:56:41)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
A kép magáért beszél :D http://9gag.com/gag/4184508 (2012-05-18 15:37:35)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
Nem vibrátor kell nekik, hanem másik pasi. (2012-05-18 13:31:45)
Avengers magassarkú - ez a tökéletes cipő
Sztem egy hányás, de kinek a pap, kinek a pap kutyája... (2012-05-10 10:51:58)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:51:07)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:50:56)
Pasizás.hu