Aki nem törekszik arra, hogy profi fotókat készítsen, és profi fotós sem akar lenni, de fontos számára, hogy a gép, amit kezel, minél többet tudjon, és ne kelljen magával hordoznia egy másik kamerát videofelvételhez, illetve szereti, ha valaminek a kezelése nem túl bonyolult, annak való a Digital Ixus 120 IS. A fényképezőgép emellett nagyon jól kézbe illik, a külseje fémből van, ami matt felületű, úgyhogy nem látszanak meg rajta az ujjlenyomatok - ráadásul négyféle színben kapható (nálunk a fekete változat járt). Uniszex ugyan, de mindkét nem kezében szépen mutat.
Canon, baby, light my fire!
A fényképezőgép nagyon vékony, viszont ehhez képest rengeteg mindent belepakoltak, érthető és egyszerű menükezelés mellett. Nem vagyok profi fotós, úgyhogy a teljes körű teszteléshez és kipróbáláshoz mások, hivatásos fotósok segítségét is igénybe vettem - viszont az nagyon látszik, hogy olyanoknak készítették ezt a fényképezőgépet, mint én. Azaz azoknak, akik egy nyaraláson, családi összejöveteleken jó minőségű képeket szeretnének ellőni, és nem fűti őket az a vágy, hogy minél szebb legyen a cserebogár a természetfotójukon.
Ehhez a készülék hátoldalán három funkció közül választhatunk bekapcsolás után egy kis pöcök segítségével: Auto mód, Program mód és Videó. Az Auto módban a fényképezőgép mindent elkövet, hogy minél szebb legyen a kép, amit lövünk - számomra nagy segítség volt, automatikusan ráfókuszált arra, amit én szerettem volna, szinte a gondolataimat is kitalálta. Akinek ez nem tetszene (hiszen nem mindenkinek elég ez a mód), az a Program módban állítgathatja be magának a 20 profil közül valamelyiket - ezeket a profilokat a Func Set gomb megnyomásával lehet előhozni, ekkor bal oldalon megjelenik egy sáv, amelyen a navigációs tárcsa gombjaival léptethetünk és válogathatunk.
Can ON / Can OFF
Az előbb említettem, hogy videofelvételre is remekül használható: bizony, HD-felvételekre is alkalmas a gép. A profilok között is sokféle lehetőség közül válogathatunk: akvárium, mozgó gyerekek és naplemente fotózásához mind-mind másféle profil közül választhatunk. Az önkioldó többféleképpen is beállítható, most láttam először olyat, hogy az önkioldó akkor aktiválódjon, ha egy arc bekerül a fotós látószögébe.
A hátoldalán egy 2,7 hüvelykes LCD-képernyő leledzik, jó felbontással, valamint a navigációs gombok fölött kipattintható fedő alatt a HDMI- és digitális kimenetek találhatók.
A készülék elnyerte a szívem, kár, hogy elég drága, karácsonyra elfogadnék egy ilyet. Egyszerű, könnyen kezelhető és mindent tud, ami manapság egy fényképezőgéptől elvárható.
PRO:
- nagy kijelző, nagy tudás, HD-videó, egyszerű kezelhetőség
KONTRA:
- a nagy tudást bizony meg kell fizetni, nem épp olcsó a készülék
Specifikációk:
- 12,1 megapixeles felbontás
- 28 milliméteres, 4*-es objektív
- H.264 tömörítésű videofelvétel, maximális felbontásnál 10 percnyi felvétel lehetséges, VGA-felbontásnál maximum egy óra
- ISO 80-1600 érzékenység; témamódban, 2 megapixelen ISO 3200 is
- 3 cm makró
- Arcfelismerő funkció



Kommentek