1967 óta minden évben megrendezik a CES-t, a Consumer Electronics Show-t (igaz, 1978-tól 1994-ig egy évben kétszer is volt CES), a rendezvény 1998-tól pedig Las Vegasban kap helyet, hagyományosan januárban. Átlagosan 140 ezren látogatják, így egyike a legnagyobb és legismertebb IT-vel kapcsolatos eseménynek, ennélfogva minden cég igyekszik kint lenni. A CES-en rendkívül nagy bejelentések szoktak történni, bár valószínűleg most mindenki a tegnapi bejelentéssel, a Google első telefonjával, a Nexus One-nal fog foglalkozni - mindenesetre mi is kivesszük a részünket a hírek szállításából, hiszen nagyon érdekes dolgokat mutatnak itt be. Hivatalosan még nem indult el maga a fórum, hanem csak holnaptól, viszont már rengeteg dolgot bejelentettek, amit majd a CES-en lehet kézbe fogni és alaposabban kipróbálni, megvizsgálni.
Elsőként, ami dizájnszempontból megfogott, az a Vestalife Ladybug 2 és Firefly nevet kapott két hangszórója iPhone-okhoz: első pillantásra szerelembe estem, ha lenne iPhone-om, vagy iPodom, biztos ilyet vennék hozzájuk (voltak már jól kinéző hangszórók, valóban, de_ennyire_ azért még semmi sem tetszett).
Testvérlapunk, a nonstop MOBIL már írt a Lenovo újdonságáról, a kipattintható tablettel felszerelt notebookról, a hozzászólásokban parázs vita alakult ki, hogy vajon olcsó-e a készülék, vagy sem - mindenki döntse el ezt maga.
Az e-readerek között két újdonságot jelentettek be eddig, az egyik az eDGe készüléke, amelyet két napja már bemutattunk, a másik pedig a Skiff, amely hajlékony, újságlapszerű és nagyon vékony.
További újdonságokról és érdekességekről hamarosan írunk, stay tuned.



Kommentek