Ma kezdődik az év egyik leginkább várt számítástechnikai eseménye, a CeBIT 2010, így hát kezdenek sorjázni az érdekesebbnél érdekesebb hardverekről a hírek. Ilyen például a Western Digital My Passport Studio sorozat legújabb tagja, amelynek egyik különlegessége, hogy FireWire 800-kapcsolaton keresztül is tud kommunikálni, másrészt pedig a külső felületén az e-inket használó kijelző, amelyen valós időben követhetjük, hogy mit tárolunk a hardveren. A merevlemezre telepített SmartWare szoftver segítségével szabhatjuk testre a megjelenítendő adatokat, amelyeket akkor is elolvashatunk, ha a hardver épp ki van kapcsolva.
Nemrégiben már bemutattunk egy olyan pendrive-ot, amely csupán koncepció volt, és csak azt jelezte, hogy mennyire üres, úgy látszik, a gyártók láttak benne fantáziát, és meg is valósították, csak máshogyan. A Western Digital újdonsága 256 bites hardveres titkosítással dolgozik, azaz adataink nagyfokú védelmet élveznek. Három nagyságban vásárolhatjuk majdan meg: 320 gigabájtos, 500 GB-os és 640 GB-os verziókban, a kapacitástól függ természetesen az áruk is: 149,99-199,99 dollár közötti összegben kell majd gondolkodnunk.


















Halott egeret adott ki a bankautomata







Kommentek