(Apánkon, a PC World Online-on gyakran megjelennek olyan cikkek Szubjektív néven, amelyekben az újságírók a saját véleményüket írják le valamilyen, épp aktuális, vagy velük megtörtént, számítástechnikai témával kapcsolatos eseményről. E nemes hagyományt most mi is átvesszük.)
Maga az eset voltaképp igen egyszerű és pár szóval leírható: új számítógépet kaptam a munkahelyemre, és mivel a rendszergazda nem találta a cég által megvásárolt Vista-kulcsot, ezért megkértem rá, hogy telepítsen Linuxot a gépemre, hiszen miért is ne. Már régóta kíváncsi voltam az operációs rendszerre, mert úgy gondolom, nem kell kizárólag a Windows-használóknak "kedvezni" cikkek írásakor - viszont ismerni illik mindent, amit csak lehet.
A rendszergazda elég furcsán nézett rám, amikor előadtam neki a kívánságom, mert elmondása szerint még nem látott Linux-használó nőt, de aztán telepített egy 9.10-es Ubuntut, azzal a feltétellel, hogy ha kibírom egy hónapig Linuxon, akkor fizet nekem egy kólát. Elkezdtem hát a munkahelyemen a linuxos életet (elvégre a kóla az kóla), jól beleástam magam a dolgokba, és nagyon megtetszett. Egyáltalán nem olyan nehéz a használata, mint azt lefestik, ráadásul a linuxos közösségek összetartók, és bármely problémára használhatók a fórumok. Jómagam nem is írtam az Ubuntu.hu fórumára hozzászólást, mert egy egyszerű kereséssel mindenre megleltem a választ. Az is nagy előny, hogy nem kell telepítgetni a programokat, a Linux kezelőfelületén az Alkalmazásokra rákattintva, az Ubuntu szoftverközpontban minden meglelhető, ami szem és száj ingere.
Viszont az is biztos, hogy a Linuxot a kíváncsi embereknek érdemes használni. Sok programot kipróbáltam az első napokban, mire végre megleltem magamnak a megfelelőket, például fájlkezelésre használtam Gnome Commandert is, feltelepítettem a Wine-on keresztül a Total Commandert is, de elég nehezen lehetett konfigurálni, úgyhogy kikötöttem a Krusadernél. A zenelejátszásnál ugyanez: a beépített zenelejátszó nem tetszett, úgyhogy az Amarok-Rhytmbox kettős kivégzése után maradt az Audacious. (A Wine egyébként egy olyan program, ami emulálja a Windows-t, azaz azon keresztül használhatók windowsos programok.)
Összességében véve a Linux munkára nagyon jól használható. Gyors, stabil, könnyen kezelhető, és a fél világ a segítségedre áll, a magyar közösség nagyon összetartó, úgyhogy egyáltalán nem kell tőle félni. Ráadásul szép is, a kinézetét úgy változtathatod, ahogyan csak tetszik. (Az pedig hab a tortán, hogy egyike lehetsz a kevés magyarországi nőnek, aki Linuxot használ.) Úgyhogy innentől kezdve várhatók az oldalon Linuxszal kapcsolatos cikkek is. Aki idetéved és Linuxot használ, attól pedig azt kérném, hogy kommentbe írja le, ő mit használ a gépén, mióta, milyen szoftvereket és miért?



















Electrose-os ingyenes mozivetítés!










Kommentek