Interaktív aromaterápiás ruha

2010-02-17 17:24:20 - Eskin

Meglepő formáját fejlesztették ki tudósok az aromaterápiának - ruhába integráltan.

A Smart Second Skin nevet kapott ruha az emberi testet utánozza - egy mikroméretű pumpa található benne, amelyhez vékony, szinte alig látható csövek kapcsolódnak, az érrendszert mintázva. Az említett csövekben különböző illóolajok keringenek, a ruha illata pedig általuk változik, többféle szempont szerint. Az egyik az, hogy aszerint változik az illat, hogy épp milyen a kedvünk, ezáltal könnyen hasznosíthatnánk a gyógyászatban is például depressziós betegek kezelésének kiegészítéseként. Másrészt úgy is beállíthatjuk, hogy egy bizonyos illatot bocsásson ki magából a ruha, például a kedvenc parfümünk illatát érezzék mások, ezenkívül véletlenszerűen is bocsáthat ki magából kellemes illatokat.


 


A ruhát úgy készítették el, hogy nagyon vékony kábeleken keresztül érkezzen az elektromos impulzus, ami az adott illatot "keringeti" a rendszerben, ez a rendszer van összekötve magával a ruhaviselővel, akinek így ez a ruha lesz szó szerint a második bőre.  A kutatók azt tervezik, hogy a későbbiekben továbbfejlesztik a ruhát, bioszenzorokkal alakítják ki azt, hogy a ruha gyakorlatilag leutánozza az érzékeket, azaz hangfelismerő funkció is legyen benne, hogy például valaki hangjának felismerésekor színt változtasson (mint ahogy mi elpirulunk, ha a szerelmünk szól hozzánk). A ruhába azt is beleprogramozhatjuk, hogy mi a kedvenc illatunk/illataink, és után szabadon azt is, hogy milyen illat mire emlékeztet minket. Emellett pedig frissen is tartja a viselőjét, izzadásgátló funkcióval is felszerelték ugyanis.


Bár maga a ruha már elkészült, nem valószínű, hogy a közeljövőben bármikor is piacra dobják, egyelőre még kísérleteznek vele és egyre tovább fejlesztik. Stresszoldás esetén például biztos vagyok benne, hogy remekül kiegészítené a szokásos terápiákat, de ha maga a technológia elterjedne, az is remek lenne - a jövőben talán már ilyen pólóink és ruháink lennének, személyre szabott illatkavalkáddal.

Kommentek száma: 0Címkék: dizájn, design, electropcw, ruha, interaktív, technológia

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

RSS

Utolsó kommentek

pekka2 - De mért kell ezen ennyire bepánikolni? Én biztos nem rohangásznék ide-oda, egyáltalán nem is...   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-31 09:53:39)
Bratach - Az lett volna még ennél is durvább, ha élő egeret kap!!! Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:38:31)
gyufa0203 - Nem semmi mik vannak, csoda hogy kapott pénzt, mert ha csak egy egeret adott volna neki ki a gép,...   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:17:57)
Lord_KROK - Gholam-nak kellett a drágasszág!   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:07:03)
Lord_KROK - Azért kedves, hogy nem az ő feleősségük. vajon ha meg lett volna hackelve akkor ki fele érte?   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:05:49)

Csajozás.hu

Légy a rajongónk!

Hirdetés

Megjelent az új PC World!