Azt mondják, a szépségnek mindig ára van, az ASUS viszont másképp gondolta. Anno 2008 második felében mutatták be egy divatbemutató keretében az ASUS Eee S101-et, amelyet a cég luxusnetbookjának szántak, több mint 200 000 forintba került ugyanis, a belvilága viszont nem tért el az akkori netbookok felépítésétől. Mindössze amiatt került náluk többe, mert a külsejét nagyon jól megtervezték, és dizájnosabb volt, mint a többi.
Az átlagember nem tud mit tenni ugye, ha szüksége van egy netbookra, akkor szüksége van, tehát vesz egyet. De miért ruházzon be egy olyan gépbe, ami bár tényleg nagyon jól néz ki, viszont a tudása nem tükrözi az árcédula nagyságát?
Az ASUS-nál erre jöttek rá, és ezért dobták most piacra az Eee S101H-t, az S101-es utódját/ikertestvérét, amely nem tud kevesebbet, mint az elődje (mint azt említettem is), viszont lényegesen kevesebbe kerül, az átlagos netbookok közé illeszkedik tehát. Ezek közül viszont a dizájnja miatt kifejezetten kiemelkedik – én csak üdvözölni tudom a vállalat ezen lépését, hiszen így végre hozzájuthatunk olcsón egy nagyon dizájnos hardverhez. (Az internetes árlistákat végigböngészve egyébként kiderült, hogy még most, a piacra dobása utáni 2. évben is 100 000 forint fölött vesztegetik az eredeti S101-es laptopot, míg az S101H kb. 90 000 forintba kerül. El is csodálkoztam a több tízezer forint mínuszon.)
Krómozott csokoládé
Lássuk tehát a sokat emlegetett dizájnt. Négyféle színben lehet megvásárolni a netbookot: fekete, pink, pezsgő és barna, Magyarországon egyelőre a pink, éjfekete és a csokoládébarna verziók érhetők el. Választhattam, melyiket kérem be tesztelésre, a csokoládészínűre esett a választásom, de a képek alapján a többivel sem jártam volna rosszul. (Annyi még említést érdemel, hogy az elődmodell három színben volt kapható, remélhetőleg a gyártó nemsokára eljuttatja hozzánk is a negyedik színváltozatot.) A fedlap fényes, sajnos minden ujjlenyomat látszik rajta, de szerencsére kapunk hozzá egy kendőt is, amivel elég könnyen lejött róla a piszok. A netbook szélén, a fedlap szélét is beleértve körbefut egy vékony, krómozott fémcsík, ez nem hangzik ugyan túl nagy durranásnak, de élőben sokat hozzáadott a megjelenéséhez. Első pillantásra az ember észre sem veszi, de található rajta két Swarovski-kristály is: a netbook két oldalán. Nem feltűnő, nem harsány, mégis jól néz ki.
A multitouch-ot is támogató tapipadja a fedlappal harmonizáló színben játszik, a körülötte levő rész pedig sötétebb barna, szálcsiszolt műanyag (ahogy észrevettem, a billentyűzeten kívül csak ez a rész műanyag, a többi fémnek tűnt). A tapipad gombja ugyanolyan színben készült, mint a körbefutó fémcsík, nagyon kellemes az összhatás, sokkal szebb, mint bármelyik netbook, amiket eddig kézbe vettem.
Antik hatású külső modern belsővel
Megpróbáltam rajta huzamosabb ideig dolgozni, nem igazán ment, de természetesen nem szabad arról elfeledkezni, hogy ez egy netbook, annak minden előnyével és hátrányával.
Adatlap
Ár: 99 990 Ft
Forgalmazó: Ramiris Europe Kft. Specifikáció: - 10,2 hüvelykes kijelző, 1024*600 pixel felbontás - 03, megapixeles webkamera - 160 GB HDD, 10GB online tárhely - 802.11 b/h WLAN - Bluetooth v2.0 - Intel Atom N270 CPU - Intel 945GSE/ICH7-M chipset - Windows XP - 1*VGA-port, 3*USB 2.0 port, 1*LAN RJ-45 - Kivehető akkumulátor - 264*181*25 mm - Színválaszték: barna, fekete, pezsgő, pink Előny: - megfizethető ár - remek dizájn - stabil, megbízható Hátrány: - néha lassú, egyszerre futtatni nem jó rajta sok programot |
Hibrid módon oldja meg az adatok tárolását: 160 gigabájtnyi adat vihető fel a gépben található HDD-re (az elődmodellel ellentétben: abban SSD volt anno), ezenkívül 10 gigabájt helyet foglaló fájlt tölthetünk fel a gépünkhöz tartozó internetes tárhelyre, amihez csak mi, a gép tulajdonosai férhetünk hozzá.
Nem található benne DVD-meghajtó, de miért is várnánk ilyet egy netbooktól. Van viszont rajta VGA-kimenet, 3 USB-port és egy LAN RJ-45, illetve kártyaolvasó.
Összességében véve jól lehetett használni, a dizájn igazán figyelemre méltó, és örömteli, hogy végre az átlagemberek számára is elérhető áron lehet megvásárolni egy nagyon szép külsejű „luxusnetbookot”.


















Halott egeret adott ki a bankautomata







Kommentek