Túl sokat nézed a képernyőt?

2010-03-09 10:09:02 - Eskin

...és nem fáj tőle a szemed egy idő után? Dehogynem. Bemutatunk pár technikát a szem- és fejfájás elűzésére.

Létezik ugyan az a szabály, hogy minden, számítógép előtt eltöltött óra után relaxáljunk tíz percet, mialatt nem nézünk a monitorra, azonban ezt vajmi kevesen tartják be, hiszen az irodában dolgozni kell, nem figyelnek oda stb. Vannak ugyan ezt betartató alkalmazások (ilyen például az Eye Care Software, amely most a 9.08.26-os verziónál jár), azonban ezek kissé idegesítőek is, hiszen általában úgy működnek, hogy óránként vagy félóránként automatikusan lekapcsolják a monitort és arra utasítanak minket, hogy pihentessük a szemünket. Ez pedig elég idegesítő lehet, főleg, ha az ember épp belemerült egy fontos dokumentumba.

Ha a monitorunkat és az asztalunkat átalakítottuk úgy, hogy ergonómiailag megfelelő legyen (azaz karnyújtásnyi távolságra legyen a szemünktől a monitor), a világítás is megfelelő és még mindig szúr a szemünk, akkor érdemes figyelni arra, hogy többet pislogjunk, illetve elvégezzünk néhány "szemvédő" gyakorlatot.


Ilyen például az, hogy amikor úgy érezzük, hogy fárad a szemünk, változtassuk meg a fókuszpontunkat, azaz tíz percnyi időtartam alatt figyeljünk több tárgyat is, olyanokat, amelyek közelebb vannak hozzánk, majd fókuszáljunk távolabbi tárgyakra, és figyeljük őket pár percig, majd vissza a közelebbire. A szemizmok erősítésére a legegyszerűbb gyakorlat, ha egyszerűen lehunyjuk a szemünket és körbe-körbe forgatjuk a szemgolyónkat.


A Geeksugaron találtam egy olyan "szemedzést", amely a szem kiszáradásának elűzésére lehet jó megoldás: szorítsuk le a szemhéjunkat pár pillanatig, majd gyorsan nyissuk ki és pislogjunk, ezt ismételjük meg ötször.

Kommentek száma: 0Címkék: számítógép, electropcw, szem, kiszáradás, szemszáradás

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

RSS

Felhasználó

  Regisztráció

Utolsó kommentek

SunnySmile - Ó, kaptam szép visszaigazoló e-mailt. De jó! Electrose-os ingyenes mozivetítés! (2010-09-03 17:59:02)
Zeroo93 - De ne érts félre thinkedem, a téma kötött volt, egyszer-kétszer már voltam ilyen vetítésen és...  Electrose-os ingyenes mozivetítés! (2010-09-03 16:46:18)
Bubuskac - Szerintem azért 5-6 óra után max már csak akkor lehet reménykedni, ha a levelező szolgáltató...  Electrose-os ingyenes mozivetítés! (2010-09-03 16:34:15)
thinkedem - Öööö... pedig a kötött subject általános dolog. A régi időkben ezt nevezték úgy, hogy "A...  Electrose-os ingyenes mozivetítés! (2010-09-03 16:24:06)
thinkedem - Legkésőbb éjfélig megtudod... de szerintem este 8 után már elég biztosan lehet tudni, hogy...  Electrose-os ingyenes mozivetítés! (2010-09-03 16:22:34)

Hirdetés

Légy a rajongónk!

Hirdetés

Libri

Hirdetés

Megjelent az új PC World!

Stílus