Upgrade-elt Rubik-kocka

2010-02-06 16:47:37 - Eskin

Ki ne próbálta már gyerekkorában úgy kirakni a Rubik-kockát, hogy átragasztotta a színeket?

Rubik Ernő 1974-ben találta fel a sokak által ismert Rubik-kockát, a szabadalmaztatásra egy évre rá került sor. A játék pályafutása nem volt nehézségektől mentes, először a Politechnika, majd az Országos Pedagógiai intézet is elvetette a koncepciót, így 1979-ig nem került sor a gyártására.



A kocka azóta sok változatban elkészült már, az első típus a 2x2x2-es, legismertebb a 3x3x3, de létezik 4x4x4-es, illetve 5x5x5-ös változatban is. 2009-ben kétféle újítás is érkezett Magyarországra, amelyeket rövid időre bár, de a kezemben tartottam. Az egyik a Rubik-gömb, ami inkább ügyességi, mint logikai játék, (és használata közben erőteljes ingerem támadt a falhoz vágására), illetve a tükrös Rubik-kocka , amit kirakás helyett csak jobban összekutyulnom sikerült.


A játék rajongóinak jó hír, hogy a Pocket-lint információi szerint várhatóan még idén kijön a Rubik’s Slide (szabad fordításban Rubik-csúszka), amely a készítők elmondása szerint több mint 10 000 db különféle nehézségű puzzle-t tartalmaz. A készülék egyetlen oldalán kilenc kicsi világító négyzet található, és a játék célja, hogy csúsztatással és forgatással kirakjuk azt a mintázatot, amit a kezdésnél láttunk. Körülbelül 25 dollárért lesz kapható.

Kommentek száma: 0Címkék: játék, kocka, electropcw, rubik, rubik-kocka, rubikkocka

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

RSS

Utolsó kommentek

pekka2 - De mért kell ezen ennyire bepánikolni? Én biztos nem rohangásznék ide-oda, egyáltalán nem is...   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-31 09:53:39)
Bratach - Az lett volna még ennél is durvább, ha élő egeret kap!!! Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:38:31)
gyufa0203 - Nem semmi mik vannak, csoda hogy kapott pénzt, mert ha csak egy egeret adott volna neki ki a gép,...   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:17:57)
Lord_KROK - Gholam-nak kellett a drágasszág!   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:07:03)
Lord_KROK - Azért kedves, hogy nem az ő feleősségük. vajon ha meg lett volna hackelve akkor ki fele érte?   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:05:49)

Csajozás.hu

Légy a rajongónk!

Hirdetés

Hirdetés


Itt a Helye!

RSS elérése sikertelen...

Megjelent az új PC World!