Videó polaroid-módra kinyomtatva

2010-03-01 16:39:37 - Eskin

Kiskoromban teljességgel lenyűgözött a polaroid fényképek varázsa.

Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ezzel a módszerrel akár mozgókép is rögzíthető. Márpedig Kim Hyun Joong formatervező pontosan egy ilyen koncepcióval állt elő. A Movie Polaroid Camera tulajdonképpen a felvett képanyagot egy hajlékony kijelzőre „nyomtatja”, amely a tervező reményei szerint a Graphene-technológia előnyeit lenne hivatott kihasználni. Utóbbi nem más, mint egy méhsejt-szerkezetű rácsban összekapcsolódó, gyakorlatilag szénatomokból álló, mindössze egy atomnyi vastagságú lap. A koncepció szerint az eszköz ötvözné az analóg polaroidfilmet és a digitális érintéstechnológiát, beépített filmnyomtatót tartalmazna, ami egyből küldené is a lejátszóra a felvett anyagot.


 


Nemcsak a képet, hanem a hangot is képes lenne rögzíteni, és a végeredmény valóban kísértetiesen hasonlítana a nyolcvanas évek szenzációjára (bár maga a polaroid-technológia már az 1940-es évek végétől létezik, gondoltad volna?). Bekapcsológomb hiányában pár erőteljes rázással tölthető fel a kamera és nézhető a film. Méretéből adódóan az eszköz elfér egy ingzsebben vagy egy pénztárcában is. Azt nem írják, hogy milyen hosszú videót rögzíthetünk a segítségével - én pár percnyi anyagra tippelnék, de arra tökéletesen elég lenne az is, hogy a családtagjainkról, szeretteinkről készült vicces, vagy épp meghitt pillanatok bármikor hozzáférhetők és megnézhetők legyenek számunkra. Tisztára mint a Harry Potter-sorozat mozgó fényképei, nem? Én máris imádom a koncepciót, és ha lehetőség adódik, szívesen kipróbálom.

Kommentek száma: 0Címkék: dizájn, design, koncepció, videó, film, electropcw, polaroid, lemez

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

RSS

Utolsó kommentek

pekka2 - De mért kell ezen ennyire bepánikolni? Én biztos nem rohangásznék ide-oda, egyáltalán nem is...   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-31 09:53:39)
Bratach - Az lett volna még ennél is durvább, ha élő egeret kap!!! Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:38:31)
gyufa0203 - Nem semmi mik vannak, csoda hogy kapott pénzt, mert ha csak egy egeret adott volna neki ki a gép,...   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:17:57)
Lord_KROK - Gholam-nak kellett a drágasszág!   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:07:03)
Lord_KROK - Azért kedves, hogy nem az ő feleősségük. vajon ha meg lett volna hackelve akkor ki fele érte?   Halott egeret adott ki a bankautomata (2012-01-30 19:05:49)

Csajozás.hu

Légy a rajongónk!

Hirdetés

Hirdetés


Itt a Helye!

RSS elérése sikertelen...

Megjelent az új PC World!