Az első lépés, még mielőtt elkezdjük a netezést, egy tűzfal és egy állandóan a gépre vigyázó antivírus program használata. Ez a két dolog az alap, ezek nélkül még véletlenül se induljunk el. Antivírus programnak a NOD32, vagy a Norton 360, esetleg az F-Prot szoftverek megfelelőek lehetnek (a Norton 360-ról jövő héten közlünk részletes bemutatót). Az antivírus programok minden esetben beülnek az óra mellé a böngészőben és állandó védelmet nyújtanak - érdemes őket úgy beállítani, hogy magától leszedjék maguknak a frissítéseket a netről, így csak akkor kell velük foglalkozni, ha meg kell újítani az előfizetésünket rájuk.
Ami még fontos, hogy a gépünket magát is tartsuk naprakészen - nem véletlenül ugrál fel naponta többször is az óra mellett levő kis, sárga, pajzsot formázó ikon a Windowsokon, ne kattintsuk le, hogy "majd később", hanem bizony frissítsünk, nem véletlenül készítették el a patcheket, azaz foltokat a rendszerünkhöz. A biztonsági réseket így teljesen kiküszöböltük.
Ha ez is megvolt, végre tényleg kimehetünk a netre és böngészhetünk, ahogy kedvünk szottyan. Vagyis azért annyira nem. Levelezés közben több dologra is ügyelnünk kell:
- ne nyissunk meg gyanús felhasználótól származó levelet. Angolul írt levél, benne reklámmal, linkkel, letölthető tartalommal 99 százalék, hogy spam. Linkre ne kattintsunk, csak ha olyasvalaki linkel, akiben megbízunk. És bizony azt a levelet, amit magunktól kapunk, abban a pillanatban töröljük - nem vicc, a spammerek bárkit beírnak feladónak, és a gyanútlan felhasználók pedig bedőlnek.
- a bankfiókunk és egyáltalán semelyik szolgáltató nem fog nekünk e-mailt küldeni azzal, hogy adjuk meg újra a felhasználónevünk és jelszavunk, netán a számlaszámunk, mert valamiért szükség van rá. Nehogy megadjuk! Ha a bank becsődölne, azt nem e-mailből fogjuk megtudni, illetve a bankfiók maga sem e-mailen keresztül tárgyal a felhasználóval a számlamozgásairól. Csak olyan domainnéven írjuk be az adatainkat, amely valóban a banké. Ha feltörnék a bank honlapját, arról abban a pillanatban értesülhetünk bármely, biztonsággal foglalkozó honlapon, így érdemes ilyesmire feliratkozni. Az is gyanús, ha a "bank" ilyen jellegű levele telis-tele van helyesírási hibával.
A jelszavunkra és felhasználónevünkre különösen ügyeljünk. Ha nem szeretünk jelszavakat kitalálni és háromhavonta cserélgetni (pedig ez lenne az ajánlott), akkor legalább annyit tegyünk meg, hogy legyen olyan, jó erős jelszavunk, amit kizárólag az e-mail címünkhöz használunk, hogy ne legyen könnyű feltörni - ha valaki megszerzi az egyik jelszavunkat, akkor ne tudjon vele mindenhova belépni. Az erős jelszóban van kisbetű, nagybetű és szám.
Mostanában biztos sokan találkoztak azzal a jelenséggel, hogy valaki MSN-en elkezdett nekik írogatni, olyankor, amikor nem is volt MSN-nél, és olyan rossz helyesírású angolsággal ajánlott linkeket, hogy arról még egy tájékozatlan egyén is levágja rögtön, hogy az spam. Ennek az az oka, hogy a meghackelt MSN-fiókú ember (aki tudtán kívül küld üzeneteket) bizony rákattintott egy ilyen linkre és ott botor módon megadta az MSN-es felhasználónevét és jelszavát - vagy pedig máshol nyomozták le a más oldalhoz tartozó jelszavát, de az ugyanaz, mint amit az MSN-en használ. Ezen "könnyűszerrel" lehet segíteni: MINDEN jelszót meg kell változtatni, azon nyomban.
Szoftvereket letölteni mindig rizikós, így csakis ellenőrzött forrásból tegyük, előzetesen tájékozódjunk az adott programról Google-on keresztül. Minden alkalmazásról van pár teszt - lehet, hogy elvesz pár percet az életünkből, amíg átrágjuk magunkat a keresési találatokon, de az sokkal több időbe telik, amíg az esetleges trójait legyaluljuk a gépünkről. Ugyanez áll a warez-témára is: bár semmi esetre sem helyeselem a filmek/zenék ilyetén forrásból történő megszerzését (a dolog büntetendő is ráadásul), attól még a jelenség létezik, nem tehetem meg tehát, hogy tudomást sem veszek róla. Szóval ha már torrentezünk, vigyázzunk, hogy "jó minőségű" fájlt szedjünk le. A filmek bemutatóikor például általában már fent van pár torrentfájl, ezek teljesen biztosan vírusfájlok, ne tévesszen meg minket az, hogy mennyien töltik, inkább várjunk pár napot.



Kommentek