A világ első kétoldalas e-readere

2010. január 4. 11:58 - Evet

Netbook is, e-reader is, médialejátszó is - rengeteg funkció az enTourage új készülékében, ami ráadásul dizájnos is.

Az első olyan e-book olvasó érkezik ez év feburárjában, amely kétoldalas, ezáltal sokkal jobban hasonlít a valódi könyvekre, mint azok, amelyeket a piacra dobtak eleddig (ld. Kindle stb.). Az eDGe nevet kapott olvasóba ráadásul rengeteg olyan funkciót is beépítettek, amiket eddig nem szoktunk meg - jószerivel kiválthatja a netbookokat is. Lehet rajta zenét hallgatni, USB-portot is beépítettek, SD-kártyát is beletehetünk, illetve az e-Ink technológiának hála kiélhetik azok is a kreativitásukat, akik szeretnek a könyvekbe firkálni (az olvasó megjegyzi ugyanis az írást). Olvasáson kívül még videókat is lejátszhatunk rajta, valamint zenét is hallgathatunk olvasás közben, a 10 hüvelykes kijelzők pedig nem tükröződők, valamint nem terhelik a szemet sem.


entourage-edge_1.jpg 


A tervezők szerint az eDGe kiválthatja a jegyzetfüzeteket és a könyveket is egyben. Plusz előny még, hogy egyáltalán nem drága ahhoz képest, mennyit tud: 490 dollárért dobják piacra (plusz negyven dollár, ha a szokvány ezüstön kívül valamilyen más színt választasz), ami átszámítva kb. 88-90 000 forint. A kijelzők 1024*600-as felbontásúak és LCD-k, hat órát bírnak, ha az LCD-ket használjuk, de ha átváltunk e-inkes megjelenítésre, akkor 16 órán keresztül bírják. Wi-Fi-modemet építettek bele, de ha csatlakoztatunk hozzá modemet, akkor 3G-re is képes. Az ePub, PDF, 3GP, MP4, H.264, MP3, WAV, OGG és M4A formátumokat támogatja.


entourage_edge_ebook_netbook_3.jpg 

Kommentek száma: 0Címkék: e-book, ereader, e-reader, ebook, könyv, electropcw, kétoldalas, olvasó, notebook, netbook, e-ink, eink, e-Ink, Kiegészítők, hír

Kapcsolódó cikkek:

RSS

Utolsó kommentek
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Miért nincs kép????????????? (2012-05-18 15:56:41)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
A kép magáért beszél :D http://9gag.com/gag/4184508 (2012-05-18 15:37:35)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
Nem vibrátor kell nekik, hanem másik pasi. (2012-05-18 13:31:45)
Avengers magassarkú - ez a tökéletes cipő
Sztem egy hányás, de kinek a pap, kinek a pap kutyája... (2012-05-10 10:51:58)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:51:07)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:50:56)
Pasizás.hu