Kitálal az egykori Microsoft-alkalmazott

2010. február 5. 12:02 - Evet

Dick Brass szerint a Microsoft már évekkel ezelőtt elveszítette azt a képességét, hogy tudjon fejlődni.

Dick Brass a New York Daily News-ben kezdte a karrierjét újságíróként, majd átigazolt az IT-iparba: az Oracle Corporationnál dolgozott sokáig alelnöki pozícióban, majd 1997-ben a Microsoftnál kezdett dolgozni, ahol közvetlenül tudta megtapasztalni szintén alelnökként, mi vezetett ahhoz, hogy a Microsoft szervezetként elveszítse a fejlődési képességét.


A New York Times-ba írt most egy cikket külsősként, amelyben megosztja az olvasókkal a tapasztalatait. Eszerint például valószínűnek tartja, hogyha nem lennének bevételek az Office és Windows szoftverekből, akkor a vállalat nagyon gyorsan csődbe menne, mivel az újdonságokhoz nagyon mereven állnak hozzá. Így például a Brass által vezetett csapat fejlesztette ki 1998-ban (!) a ClearType technológiát, amelyet egészen 2007-ig, a Vista megjelenéséig negatív hozzáállás övezett a cég berkein belül, és nem is engedték kereskedelmi forgalomba, pedig ezzel betörhettek volna az e-olvasók piacára, szinte elsőként.


04oped_img-popup.jpg 

Maye Webb fotója


Emellett szintén ő és csapata fejlesztették ki a Tablet PC-t már ezer éve, de azt sem engedték a gyártósorokra, mivel az Office szoftverekért felelős csoport nem hitt az újdonságban és elzárkóztak attól, hogy készítsenek egy olyan verziót az Office-okból, amelyek támogatják a stylusok használatát. Brassnak 2004-ben váltak el az útjai a Microsoftétól, és elmondása szerint azóta a tabletekért felelős csoportot teljesen megszüntették, és majd' az összes vezető, aki az elmúlt évtizedben az e-bookokért, zenelejátszókért, tabletekért volt felelős, már felmondott, és máshova igazolt át.


Brass cikke alapján számomra annyi bizonyos, hogy a Microsoftnak elég erősen meg kell javítania a vállalati kultúráját, hiszen ilyen hozzáállással maximum a feltalálók "után" járhat csupán, és jó darabig nem fognak az élre törni újdonságokkal.

Kommentek száma: 0Címkék: microsoft, new, york, times, dick, brass, electropcw, tablet, pc, office, Kávé, hír

Kapcsolódó cikkek:

RSS

Utolsó kommentek
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Van egy jó hírem: makkegészséges vagy :) (2012-05-24 08:35:40)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Az gáz ha a tv-ben meglátok egy politikust, nincs... (2012-05-23 23:42:45)
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Több, mint két éves a cikk... de ha nagyon érdekel:... (2012-05-23 22:18:38)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Ez tényleg nagyon érdekes!! (2012-05-23 20:52:47)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Érdekes és egyben vicces kis videó. Tényleg nálam is... (2012-05-23 20:44:02)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Nagyon érdekes, tényleg működik, deformált arcok... (2012-05-23 19:55:05)
Pasizás.hu