Ledes izzó a hagyományos helyett

2011. július 27. 16:00 - Enkara

Lehet annyival jobb, hogy teljesen felváltsa elődjét?

A Switch Lighting társaságnak meggyőződése, hogy ez hamarosan bekövetkezhet, mert sikerült kiküszöbölniük a ledes világítás eddigi hátrányait a normál villanyégőkkel szemben. Azt mondják rá, hatékony, viszonylag olcsó, és ami sokak számára rendkívüli fontossággal bír,  külsőre a hagyományos villanykörtéket idézi. Olyannyira, hogy első ránézésre - például működés közben összehasonlítva - nem is igazán észrevehető a különbség; annál több, hogy úgy mondjam, belül. Egy hetvenöt wattos izzó fényerejének megfelelő ledes izzó mindösszesen tizenhat watt energiát vesz fel. A legkisebb teljesítményűt húsz dollár körüli áron szándékoznak majd árusítani, a nagyobbakat valamivel többért. Ez olcsóbb, mint a piacon lévő versenytársak árai, de még mindig sokkal drágább, mint egy hagymányos lámpatest. Az energiatakarékosságuk miatt azonban még a többe kerülő izzók is behozzák az árkülönbséget a kisebbre sikeredő villanyszámla miatt.


Legnépszerűbb tulajdonságuk, hogy a hatvan wattosnak megfelelő változatnak az eddig megszokott, meleg, enyhén sárgás fényű égőkhöz hasonló a színe, csak a nagyobb teljesítményűek esetében van jelen az a - némelyeket zavaró - hidegebb, enyhén kékes árnyalatú, éles fehér fény.

Kommentek száma: 0Címkék: hardver, szoftver, led, energiatakarékos, izzó, villany, égő, hír

Kapcsolódó cikkek:

RSS

Utolsó kommentek
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Miért nincs kép????????????? (2012-05-18 15:56:41)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
A kép magáért beszél :D http://9gag.com/gag/4184508 (2012-05-18 15:37:35)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
Nem vibrátor kell nekik, hanem másik pasi. (2012-05-18 13:31:45)
Avengers magassarkú - ez a tökéletes cipő
Sztem egy hányás, de kinek a pap, kinek a pap kutyája... (2012-05-10 10:51:58)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:51:07)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:50:56)
Pasizás.hu