Milyen androidos mobilt válasszak? II. rész/2.: 60 ezer fölött

2011. május 4. 09:45 - Eskin

Összefoglaló tesztünkben sorra vettük a szolgáltatóknál elérhető összes androidos mobilt.

Samsung Galaxy Ace

 

Úgy is mondhatnánk, hogy Galaxy S kicsiben. Egyébként is nehéz megállni, hogy ne hasonlítsuk össze a két készüléket, hiszen a külsejük csaknem ugyanolyan, viszont az Ace mindenből egy kicsit kevesebbet ad, mint a Galaxy S - persze ezzel arányban az ára is alacsonyabb. A 3,5 hüvelykes, sajnos csak TFT-kijelző alatt ugyanolyan fő-kezelőgomb található, mint a Galaxy S-nél. A hardveres felépítése alapján a felső kategória befutójának tarthatjuk, hiszen míg a többiekben (a Legendet kivéve) egy gigahertzes processzor dolgozik, addig itt "mindössze" 800 megahertzes; azért ne keseredjünk el, 512 megabájt RAM-mal és ROM-mal karöltve remekül meghajtja az Android 2.2-es verziójú rendszert, lassulás nem nagyon következett be, jól szuperált a mobil. A Samsung szokás szerint itt is a TouchWiz kezelőfelületet szerepelteti, amely nem lopta be magát annyira a szívünkbe, mint a Sense UI, viszont ez is jól használható, illetve dizájnos widgeteket kapunk vele. Sajnos nincs dedikált gomb a kamerához (ugyanúgy, mint az előző cikkben ismertetett Galaxy 3-nál), úgyhogy kissé macerás a fényképezés, ráadásul nem is dicsekedhet túl jó képminőséggel - hobbifotózásra, egy esemény gyorsan való lekapására azért ez még bőven elég.

 

Specifikáció: 3,5 hüvelykes, 320x480 pixel felbontású, TFT-LCD-kijelző; 512 megabájt RAM, 512 megabájt ROM, 800 megahertz processzor; 5 megapixeles, autofókuszos, LED-vakus kamera; Android 2.2.

 

 

 

 

Samsung Galaxy S

 

A Galaxy S a Galaxy sorozat éllovasa, felveszi a versenyt a Desire sorozattal, ráadásul négyhüvelykes, Super AMOLED-kijelzőt kapott, csakúgy mint a Nexus S. Mivel ezúttal a Samsung gyártotta az említett Nexus S-t, így most ők "gyártották újra" a Google készülékét, mint ahogy pedig a Desire-nél, úgy itt is kapunk újdonságokat és érdekes különbségeket. A Galaxy S memóriája például bővíthető, tehát cserélgethetünk benne microSD-kártyát, amelynek segítségével alaposan feltornászhatjuk a gyári memóriát. Mivel pedig két verzióban is megvásárolhatjuk a mobilt: 8 és 16 gigabájtos háttértárral, ezáltal egy 32 gigabájtos microSD-kártyával már annyi helyünk lesz, amennyit nehéz is lenne betölteni.

 

A Galaxy S külseje viszont a Nexus S mellett nem az igazi: műanyagháza van, ami nem is lenne olyan nagy baj, viszont egy kicsit olcsónak tűnik, a Nexus S elegánsabb hatást kelt, ráadásul a Galaxy S-ben nincs kijelzővédő bevonat, így meg fognak látszani a megjelenítőjén az ujjlenyomataink. A kamerája ugyanaz, mint a Nexus S-ben, ezért itt csak azt említenénk meg, hogy nem kapunk hozzá vakut. A processzora teljesen ugyanaz az egy gigahertzes Hummingbird, ami a Nexus S-ben dolgozik, illetve a RAM is ugyanannyi megabájtot számlál - lassulás tehát nem jellemző.

 

Specifikáció: 4 hüvelykes, 480x800 pixel felbontású, Super AMOLED-kijelző; 512 megabájt RAM, 1 gigahertzes Cortex A8 Hummingbird processzor; 5 megapixeles, vaku nélküli kamera; rendelkezik kijelzőoldali, VGa-felbontású optikával is; Android 2.2.

 

 

 

 

Sony Ericsson Xperia X10

 

Amikor az X10 megjelent, kissé rossz volt a szájízünk, hiszen mindössze 1.6-os Android-verziót találtunk rajta. Azóta szerencsére javult a helyzet, frissíthettük az operációs rendszert, sőt a gyártó megígérte, hogy nyár végén újabb frissítést fog kapni a mobil, úgyhogy nincs minden veszve. A Sony Ericsson legújabb okostelefonjainak nagy pozitívuma a Timescape, amely egy nagyon dizájnos alkalmazásfelület, amin követhetjük a legújabb Facebook- és Twitterbejegyzéseket, SMS-eket, telefonálásokat, így mindennel képben lehetünk, ami csak történik a barátainkkal. A Timescape itt is megtalálható, a nagy, négyhüvelykes, 480x854 pixel feolbontású kijelzőnek köszönhetően impozáns hatást kelt. A kijelzője karcálló, a hátlapja pedig gumiszerű műanyag, így nem gyűjti az ujjlenyomatokat. A hardveres felépítésére nem lehet panaszunk, egy gigahertzes processzor teljesít itt is, viszont 1 gigabájt (!) ROM és 384 gigabájt RAM mellett. Akadás, lassulás tehát ennek köszönhetően elhanyagolható arányban jelentkezik, ráadásul a kamerája is jó minőségű: 8 megapixeles optikát és LED-vakut találunk a mobil hátoldalán (sajnos védelem nélkül). (Részletes tesztünk a link alatt található.)

 

Specifikáció: 4 hüvelykes, 480x854 pixel felbontású kijelző; 384 megabájt RAM, 1 gigabájt ROM, 1 gigabájtos processzor; 8 megapixeles, autofókuszos, LED-vakus kamera; Android 2.1.

 

 

 

Kommentek száma: 0Címkék: tipp, trükk, mobil, teszt, android

Kapcsolódó cikkek:

RSS

Utolsó kommentek
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Miért nincs kép????????????? (2012-05-18 15:56:41)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
A kép magáért beszél :D http://9gag.com/gag/4184508 (2012-05-18 15:37:35)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
Nem vibrátor kell nekik, hanem másik pasi. (2012-05-18 13:31:45)
Avengers magassarkú - ez a tökéletes cipő
Sztem egy hányás, de kinek a pap, kinek a pap kutyája... (2012-05-10 10:51:58)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:51:07)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:50:56)
Pasizás.hu