Nem bízol a gyerekedben?

2009. november 2. 08:59 - Evet

Vannak azok a pillanatok, amikor az egyébként nagyjából objektív újságíró sem tud az lenni.

Ilyen pillanat például, amikor olyan kütyükről olvasok, amik alapvető emberi értékeket kérdőjeleznek meg - például a szülő-gyermek bizalmat -, és beleültetik az emberbe a bizalmatlanságot, a kételyt.


A cikk alapja a következő tárgy: egy GPS-lekövető, amit azért fejlesztettek ki, hogy a bizalmatlan szülő követhesse a gyerekét és egy szoftver segítségével tudja mindig, merre jár a ded. Elég kicsi ahhoz, hogy a gyerek ne vegye észre, ha a táskájába betettük, amikor nem figyelt oda reggel, de az uzsonnásdobozában is elfér. A kütyü ráadásul nemcsak annyit tud, hogy a megfelelő weboldalra csatlakozva megnézhetjük, épp hol jár a gyerekünk, vajon rendben jön-e hegedűóra után hazafelé, hanem kijelölhetünk egy területet, ahol szabadon mászkálhat, és ha azt a területet elhagyja, akkor a készülék küld a szülő telefonjára egy SMS-t. Ez már úgy önmagában röhej, hiszen azt hittem, hogy ezt a marhaságot alig fogják megvenni, mert az emberek mégsem hülyék, ha már egyszer van egy gyerekük és azt felnevelték normálisan (ahogy az elvárható ugye), akkor kialakul közöttük a megfelelő kötődés és megbízik majd benne. De nem! Viszik az emberek, mint a cukrot, már elfogyott mind, most rendelik újra. Játssza el Ön is gyermeke bizalmát száz dollárért!

 

gps_koveto.jpg
 

 


Természetesen meg lehet kérdőjelezni a fenti gondolataimat, hiszen nem vagyok szülő, nem tudom, milyen az, amikor a gyerek elcsámborog és nem jön haza időben, biztos jönnek ilyenkor a sötét gondolatok - úristen, biztos elkapta egy sorozatgyilkos, vagy rossz társaságba keveredett -, viszont azt gyerekként is nagyon tudtam utálni, amikor úgy éreztem, hogy a szüleim állandóan szemmel tartanak, és mindig minden lépésemről be kellett számolnom. Hát még ha találtam volna egy ilyesmit a táskámban.

Kommentek száma: 0Címkék: gps, pendrive, gps-nyomkövető, gps-lekövető, gyerek, szülői felügyelet, Kiegészítők, hír

Kapcsolódó cikkek:

RSS

Utolsó kommentek
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Az gáz ha a tv-ben meglátok egy politikust, nincs... (2012-05-23 23:42:45)
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Több, mint két éves a cikk... de ha nagyon érdekel:... (2012-05-23 22:18:38)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Ez tényleg nagyon érdekes!! (2012-05-23 20:52:47)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Érdekes és egyben vicces kis videó. Tényleg nálam is... (2012-05-23 20:44:02)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Nagyon érdekes, tényleg működik, deformált arcok... (2012-05-23 19:55:05)
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Miért nincs kép????????????? (2012-05-18 15:56:41)
Pasizás.hu