Minimalista, futurisztikus dizájn, ezüst - az óra kinézetére egy szavunk sem lehet, karkötőszerű, nem hivalkodó, de elegáns, és minden bizonnyal felfigyelnek rá, ha elővillan a kezünkön. Egy órának, amit státusszimbólumként hordunk, más funkciója nem is lehet. De mit csináljon az egyszeri nő, akit érdekel a kommunikáció és a tárgyak összefonódása, illetve fontos számára az is, hogy a használati tárgyai időtállóak és nagy tudásúak legyenek? Sajnos várnia kell - mindazonáltal senkit sem szeretnék elkeseríteni, hiszen a koncepciók megjelenése azt jelenti, hogy az igény megvan az ilyesfajta órákra. Természetesen már megjelentek nagy tudású órák (mi is teszteltünk egyet még anno, a Prada II-es telefonhoz lehetett vásárolni egyet), viszont egyelőre nem lehet túl sokféléből választani.
No, de lássuk is a cikkünk tárgyát, az E'llipse Travelert. Az óra dizájnere Su Chew Lee és Paolo Di Prodi. Bluetooth-kapcsolattal rendelkezik, illetve csatlakozhat az internetre is, ezáltal (widgetek segítségével) megjeleníti az időjárást, GPS-ként is viselkedik, illetve naptárfunkciót is beleépítettek. Nos, nem mondom, hogy nem vennék egy ilyet - elegáns alkalmakkor nagyot lehet ilyesmivel villantani.

Felfedezhető azonban, hogy a fenti óra nagyon hasonlít ahhoz az alkalmatossághoz, amit a Seiko már 2006-ban (!) piacra dobott, viszont ezen órába nem építettek bele semmilyen, a kommunikációt elősegítő alkalmazást, ellenben ez volt a legelső olyan óra, amely E-Ink technológián alapult. Az E-Ink technológiát elsősorban e-könyv olvasóknál alkalmazzák előszeretettel, ugyanis ezzel a technikával az olvasók lényegesen kevesebbet fogyasztanak, mint a hagyományos e-book megjelenítők, illetve a szemet is jobban kíméli. A Seiko órája 2006-ban 1747 dollárba került.




Kommentek