Online sminkes

2009. október 13. 11:35 - Weisz Tamás

A taaz.com azon kevés honlapalkalmazások egyike, amely elsősorban nőknek készült.

Noha a program regisztráció nélkül is használható, érdemes elvégezni a mindössze pár percet igénylő, ingyenes adminisztrációt, hogy ne csak a nyilvános galéria képeit vehessük igénybe.



A bejelentkezést követően eldönthetjük, hogy a program által felkínált fotók valamelyikéből szeretnénk-e kiindulni, vagy fel akarunk tölteni egy portrét, és azon fogunk próbálkozni. Ez utóbbi esetben érdemes megfogadni a taaz.com tanácsát, és olyan, legalább 2-3 megapixeles képet választani, készíteni, amelyen az alany pontosan szemből látszik, és a haja teljesen hátra van fogva. A feltöltött képet pár lépésben „kalibrálnunk” kell, vagyis pontosan meg kell határoznunk, hogy az arcon hol is találhatók a szemek és a száj. Az esetek többségében egész jól működik az automatikus felismerőprogram, így csak pontosítanunk kell a csomópontok helyeit.

taaz.jpg

Miután mindezzel megvagyunk, jöhet a lényeg: a sminkelés. A jól áttekinthető felületen kiválaszthatjuk, hogy milyen alapozóval, korrektorral, pirosítóval, szemhéjpúderrel, szemceruzával, műszempillával, rúzzsal, szájceruzával, szájfénnyel, valamint milyen kontaktlencsével és hajjal szeretnénk ékesíteni modellünket. Sok esetben nemcsak színt és erősséget adhatunk meg, hanem különféle stílusok közül is válogathatunk. A frizuránál lehetőség van a paróka méretét, helyét és irányát megváltoztatni, sőt – a szemekhez és a szájhoz hasonlóan – módosíthatjuk a „szabását” is.



Az elkészült képet nemcsak hogy elmenthetjük, de ki is nyomtathatjuk. Az „adatlapon” látszani fog a kiindulási állapot, munkánk eredménye – és külön listán a felhasznált alapanyagok.

Kommentek száma: 0Címkék: online, program, smink, alkalmazás, Szoftver, hír

Kapcsolódó cikkek:

RSS

Utolsó kommentek
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Miért nincs kép????????????? (2012-05-18 15:56:41)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
A kép magáért beszél :D http://9gag.com/gag/4184508 (2012-05-18 15:37:35)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
Nem vibrátor kell nekik, hanem másik pasi. (2012-05-18 13:31:45)
Avengers magassarkú - ez a tökéletes cipő
Sztem egy hányás, de kinek a pap, kinek a pap kutyája... (2012-05-10 10:51:58)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:51:07)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:50:56)
Pasizás.hu