Öt remek játék Androidra

2011. június 8. 18:27 - Eskin

Itt a nyár, mindenkire ráfér egy kis lazítás - akár az androidos játékok segítségével.

Most az Android mobil operációs rendszerre elérhető játékokból válogattunk ki ötöt, amelyekkel talán nem mindegyik felhasználó találkozott.


Furdiburb


Az egyik legkomplexebb kis játék a Market kínálatában, ugyanis egyszerre ügyességi, logikai és tamagochi-szoftver. Egy, a Földünkre zuhant kis űrlényt kell babusgatnunk, amíg ki nem kel a tojásából és fel nem nő. A tojásból kikelés sokáig is eltarthat, ha nem jövünk rá a nyitjára, ám utána már egész kis kalandozást ejthetünk meg, több helyszínen is, amelyek között az útjelző táblákra való hosszan nyomással vagy a képernyő simogatásával válthatunk. A fő helyen, Furdiburb háza mellett a növényekből a fent haladó felhők segítségével növeszthetünk ételt, amely többféle formában nő, például akár szusit is készíthetünk. Ezzel vigyázni kell, mert a kis űrlény hamar elronthatja a gyomrát, ilyenkor pedig csak a jobb oldali képernyőn található nagy fában levő boltból vásárolható gyógyszer segíthet. Furdiburb nemcsak éhes, hanem ha nem foglalkozunk vele, akkor koszos is lesz, ezen szintén a fő helyszínen található aloe vera-szárral, plusz a felhők és a szél igénybe vételével segíthetünk. A helyszíneken különféle boltokat találhatunk, amelyekben csillagokért vagy mókusokért (!) vásárolhatunk tárgyakat, ezeket pedig a csillagok közé felugorva tudjuk megszerezni. Itt jön a játék ügyességi része - az előbb említett nagy fában levő boltból megvásárolható, ingyenes üvegcsében levő folyadékot kell beilleszteni a kútnál lévő két szobor közül az egyiknek a kezébe, aztán már repülhetünk is a csillagok közé. A csillagokra ráugorva szerezhetünk pontokat, és így kerülhetünk egyre feljebb, egyre messzebb a Földtől, amit egy másik üvegcse segítségével akár el is menthetünk - a játék nagyon ügyesen használja a giroszkópot, nem volt jele fagyásnak vagy bugnak.

 


Angry Birds


A mobilos játékok alfája és omegája, annyiféle platformra készítették már el, mint égen a csillag, akár böngészőben is játszhatjuk, így nyilván helyet kap a mi összeállításunkban is. Szinte már nincs felhasználó, aki ne ismerné a mérges madarakat, ugyanis immáron a popkultúra részei: testvérlapunk, a GameStar is tudósított arról a videóról, amelyben különféle klasszikus videojátékos alakok szerepelnek, mellettük pedig az Angry Birds is megjelenik. Rengetegféle szezonális kiegészítőt érhetünk el hozzá, hamar beszippant, a szórakozás garantált.


Mouse Trap


Szabadítsd ki az egeret! Különféle dobozok ide-oda tologatásával kell szabaddá tennünk az utat a kisegérnek, aki csak egy kijelölt pályán tud mozogni. A játék kifejezetten nehéz, egy idő után szükségünk lesz az elérhető hintekre is, amelyek közül csakúgy mint az alant bemutatandó játékban, a Bubble Blastben, úgy itt is csak egy érhető el 24 óránként.

 


Alchemy


Gyűjteményünk egyetlen magyar nyelven is elérhető játéka, amely az evolúciós logikai játékok körébe illik bele. Lényege az, hogy kapunk az elején négy alapelemet (tűz, víz, föld, levegő), és ezek kombinálásával kell különféle elemeket, tárgyakat, akár fogalmakat alkotnunk. A mostani, ingyenesen elérhető verzióban 370 tárgyat lehet összesen elkészíteni, ezek között akár filmsorozatok is lehetnek. A feladványok nem túl könnyűek, többet közülük lehetetlen volt angolul lefordítani, így például (spoiler!) a Beatles-re elég nehezen jöhetünk rá, ha nem tudjuk, hogy mit jelent még a beatle angolul. Hetekig el lehet vele szórakozni, még úgy is, ha feladjuk a gondolkozást, és megpróbáljuk mindegyik elemet a képernyőre helyezni, hogy majd húzogatással, véletlenszerűen hátha rájövünk egy-egy kombinációra.

 


Bubble Blast


A játék lényege, hogy megadott szempontok szerint ki kell pukkasztani a képernyőn található összes buborékot, amelyet az is nehezít, hogy a buborékok különféle színűek, annak megfelelően, hány pukkasztás szükséges az eltüntetésükhöz. Emiatt jócskán kihívásokkal teli az elsőre könnyűnek látszó játék, amelyben rengeteg pálya elérhető (több száz).

 

 

 

 

Kommentek száma: 0Címkék: szoftver, teszt, játék, android

Kapcsolódó cikkek:

Kommentek

Jack Bauer (10/10)

thinkedem (2011-06-08 18:49:04)
"...hamar beszippant, a szórakozás garantált."
Többször kipróbáltam már az Angry Birds-öt, 5 percnél hosszabb időre még sosem tudott lekötni. Ízlések és pofonok.

Mouse Trap: Még tizensok évvel ezelőtt, Klotski néven játszottam ezzel a játéktípussal (illetve ez a Klotski-nak egy variánsa), azóta is sok változata létezik, még nem-elektronikus társasjáték formában is kapható.

Alchemy: ezt ki fogom próbálni, a Kongregate-en játszottam ilyennel.




1

Válasz

RSS

Utolsó kommentek
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Miért nincs kép????????????? (2012-05-18 15:56:41)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
A kép magáért beszél :D http://9gag.com/gag/4184508 (2012-05-18 15:37:35)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
Nem vibrátor kell nekik, hanem másik pasi. (2012-05-18 13:31:45)
Avengers magassarkú - ez a tökéletes cipő
Sztem egy hányás, de kinek a pap, kinek a pap kutyája... (2012-05-10 10:51:58)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:51:07)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:50:56)
Pasizás.hu