Rendhagyó mobilteszt: LG Arena vs. LG Crystal

2009. október 21. 13:00 - Evet

Az LG Crystal és Arena ha külsejükben nem is, de belső tudásukban nagyon hasonlítanak egymásra, ezért mutatjuk be őket együtt.

Ha nem járt volna nálam anno az LG Arena, akkor a kizárólag az LG Crystalról írott cikkben gátlástalan ömlengést olvashatna minden kedves olvasó, így viszont, az Arenát ismervén kicsit húzom a számat a Crystal kapcsán. A Crystal ugyanis hiába szép (mert az: egyszerűen gyönyörű), a tudása mégsem kápráztatott el. De lássuk is, miért.


Említettem az előbb, hogy a Crystal szép – az LG a világon elsőként dobott a piacra olyan csúszka-billentyűzetet, ami teljes egészében üvegből készült, ennélfogva nehezen karcolódik. Amikor kicsúsztattam a billentyűzetet, felvillantak a billentyűfeliratok és végigfutott a billentyűzet szélén a megvilágító fény, őszinte leszek, nagyon odáig voltam érte. Lerontotta azonban egy kicsit az összhatást, hogy a csúszka hátoldala átlátszó műanyag, ami ráadásul egyrészt gyűjti az ujjlenyomatokat, másrészt hajlamos a karcolódásra, és hiába néz ki nagyon jól a billentyűzet, ha pár havi használat után néznem kell a karcokat, az annyira nem jó.
A telefon teljesen műanyagból készült, az előlapján látható fémszálas, a három fő menügombot tartalmazó sávot is műanyaggal vonták be, viszont ez nem tesz az emberre negatív hatást, mert összességében nagyon igényes, dizájnos telefont tartunk a kezünkben, és teljes lelki nyugalommal zsebelhetjük be az elismerő pillantásokat érte.
Mindkét mobil kijelzője háromhüvelykes, 16 millió színű, WVGA- (azaz 480*800-as) felbontású, nagyon éles és szép képet adnak.
Az Arenának nincsen kicsúsztatható billentyűzete, illetőleg bár dizájnos ugyan, inkább az iPhone-ellenfél vonalat erősítették a készítők: lekerekített sarkú, téglalap alakú a mobil, viszont teljes egészében fém, amivel engem sokkal inkább megfogott, mint a Crystal a maga kinézetével.

lg-km900-arena-coverflow.jpg 

S-Class rendszer

Nos, ha megbarátkoztunk a mobilokkal, kapcsoljuk is be őket, először is az Arenát, mivel az a régebbi. Az Arenában mutatkozott be először az S-Class rendszer, ami annyit jelent, hogy a két érintőképernyős telefonban négy-négy menü létezik, ezek között úgy válthatunk, ha a képernyőt jobbra vagy balra húzzuk az ujjunkkal. Amennyiben az alsó három érintőgomb közül a középsőt nyomjuk meg, úgy előbukkan egy kocka, amely forgatható és amelyik oldalát kiválasztjuk és megnyomjuk, az ugrik elő. A későbbiekben már nem szükséges előhívni a kockát, egyszerűen húzogassuk az ujjunkat a kijelzőn, fent négy kis pötty jelzi, egy naggyal, hogy melyik „oldalon” tartunk épp.


Az Arenában a négyféle menüt a színük alapján különböztethettük meg egymástól. A kék hátteres kezdőképernyőt parancsikonok szerint szabhatjuk testre – ehhez nyomva kell tartani egy kis ideig a képernyőt, vagy ha azon már vannak ikonok, akkor valamelyik ikont. (Ugyanez a nyomva tartás a többi kezdőképernyőnél is játszik.) Azokat az ikonokat választhatjuk ki a menüsorból, amik a legszimpatikusabbak számunkra.
A narancssárga képernyőn a különböző widgetek, azaz kisalkalmazások használhatók. Az előbb ismertetett módszerrel a widgetsorból választhatunk olyat, ami a legjobban tetszik – én az Arenában ezt a képernyőt használtam, viszont sokáig sajnálkoztam azon, hogy nem lehet sem más színt, sem más hátteret választani. A Crystalban ezt már megoldották, nemsokára rátérünk.
A névjegyzékből a zöld színű képernyőre lehet választani „kedvenc” embereket, akik aztán egy sávban fognak megjelenni, amely sávot ujjbeggyel görgetve feltárulnak a névjegyek.
A multimédia lila lapjára pedig ugyanúgy, mint az előzőnél, két sávba lehet összeválogatni a kedvenc számokat, fotókat, amelyek a telefonon vannak. (A telefon memóriája egyébként microSD-kártyával növelhető, ha nem lenne elég számunkra a hely.)

lg_gd900_crystal_001_1.jpg 

A főmenü

Amennyiben nem szeretnének ezeket a képernyőket használni (de ezt miért is ne tennénk), akkor a képernyő legalsó, állandó sávjában négy érintésérzékeny gombot találhatunk, ezek közül a negyedik hozza elő a teljes, ikonokkal rendelkező menüt. Az Arenában a menüpontokat nem dizájnosították, míg a Crystalban nagyon jól néz ki ez a menü is: vízcseppszerűek a kis ikonok, illetve a háttérben is apró cseppek láthatók.
Az előbb a Crystalt említettem a háttérválasztás kapcsán – ez azért történt, mert itt megoldották azt, hogy azt a képet tegyük be a négy közül annak a képernyőnek a háttereként, amelyiket csak kedvünk szottyan. Kedvünkre konfigurálhatjuk a kinézetet, de csak ugyanazok között válogathatunk, mint az Arenában, ugyanazok a widgetek és szoftverek találhatók meg mindkettőben. Fontos még megemlíteni, hogy zárt rendszer mindkettő, így nem tudnak versenyezni az iPhone-nal.

lg_arena_04_s.jpg 

Arena az arénában (nem, nem tudtam kihagyni...)

Ami érdekes, hogy az Arenába beleszerettem – nagyon könnyen használható, nagyon egyszerű a szoftverkezelése, mégis csupa olyasmivel rendelkezik, ami csak kell (a specifikációknál felsoroljuk), viszont az LG Crystallal nem voltam megelégedve. Lassúnak találtam, és nehezen kezelhetőnek – ha valamire rábökünk, akkor azt a telefon alapesetben egy rezzenéssel regisztrálja, viszont sok esetben megrezzent ugyan, de nem csinált semmit. Máskor megrezzent és nagyon sokára csinált valamit, amikorra azonban megnyomtam a képernyőjét már másodjára, így máshová jutottam, mint ahová eredetileg akartam.
Az Arenában semmi ilyesmi nem volt, abszolút használhatónak és kezelhetőnek találtam.


Az LG Crystal újdonsága még, hogy a középső navigációs gomb hosszú megnyomása után egy olyan menüpontban találhatjuk magunkat, ahol a szereplő kilenc funkcióhoz egy-egy gesztusmozdulatot rendelhetünk – azaz ha mondjuk háromszöget rajzolunk az ujjunkkal a kijelzőre vagy a billentyűzetre, akkor előugrik a zenehallgatás, ha a háromszöghöz azt rendeltük.
Ez mind szép és jó lenne, de a gyakorlatban elég hektikusan működött.
A másik bajom még az, hogy mivel a billentyűzet is érintésérzékeny, ugyanúgy, mint a kijelző, ezért nem igazán látom értelmét a billentyűzeten való gépelésnek. Az Arena képernyője ráadásul nagyon jól felismerte a virtuális billentyűzeten való gépelést, míg a Crystalnak sok gondja volt ezzel. A Crystalnál SMS-íráskor pedig, ha elő akarjuk hozni az Abc részt, azazhogy a legelső betű legyen nagy, a többi kicsi, előbb az ABC, majd 123 jelenik meg, aztán az Abc az erre tervezett érintőbillentyűn.

lg-gd900.jpg

Értékelés:


Arena: nagyon megszerettem, használhatónak találtam, gyors volt, remek érintésfelismeréssel, a külseje is jobban tetszett a maga egyszerűségében, mint a Crystalé, ráadásul ugyanazt tudja, mint a másik. Amit sajnáltam, az a menüdizájn puritánsága.


Crystal: nagyon szép és dizájnos, a menü szépsége is kiemelkedő, azonban lassú, ráadásul nincs benne GPS-vevő, és a memóriája is kevesebb, mint az Arenáé. Az üvegbillentyűzet nagyon nagy ötlet, és tényleg nagyon szép, viszont többet vártam volna magától a telefontól.

A specifikációk a következő oldalon találhatók.



arena_ertekeles.jpgLG Arena - azaz LG KM900


GSM/UMTS/HSDPA
Méretek: 105,9x55,3x12 mm
Tömeg: 105 gramm

Kijelző: három hüvelyk

Kijelző felbontása: 480 x 800 pixel
Kijelző típusa: TFT, kapacitív
Telefonkönyv kapacitása: 1000
Belső memória: 8 GB
Memória bővíthetősége: microSDHC (maximum 16 gigabájtig)
Frekvenciasávok: GSM 850/900/1800/1900 MHz
GPRS/EDGE: mindkettő van
UMTS/HSDPA: van/van - 7,2 Mbit/s
IrDA/Bluetooth: nincs/2.0 A2DP
WiFi: van
Push-to-talk/RSS: nincs/van
GPS-vevő: van
Vibrafunkció: van
Kihangosítás: van
Hangtárcsázás/hangvezérlés: nincs/nincs
Hangrögzítés: van
Ébresztés: van, kikapcsolva is
Prediktív szövegbevitel: van
WAP/HTML-böngésző: van/van
E-mail kliens: van
Java: van
Extra szoftverek: Picsel Viewer, Google Maps
Fő kamera: 5 megapixeles, autofókusz, vaku
Másodlagos kamera: van
Videofelvétel: 720x480 pixel
Zenelejátszó szoftver: van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó: van
FM-rádió: van, RDS
Alap akkumulátor: 1000 mAh-s Li-Ion
Készenléti idő: 300 óra
Beszélgetési idő: 230 perc
Egyebek: érintésvezérelt kijelző, widgetek, mozgásérzékelő, Dolby, multitouch, 3,5 mm-es jack, fém ház, FM-transzmitter, DivX

---

lg_crystal.jpgLG Crystal - azaz LG GD900


GSM, UMTS
Méret: 105x52,5x13,5 milliméter
Tömeg: 127 gramm

Kijelző: három hüvelyk

Kijelző felbontása: 480 x 800 pixel
Kijelző típusa: TFT, kapacitív
Telefonkönyv kapacitása: 1000

Belső memória: 1,5 GB

Memória bővíthetősége: microSDHC (max. 16GB)
Frekvenciaszámok: GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS: 900/2100 MHz

GPRS/EDGE: mindkettő van
UMTS/HSDPA: van/van - 7,2 Mbit/s
IrDA/Bluetooth: nincs/2.0 A2DP
WiFi: van
Push-to-talk/RSS: nincs/van
GPS-vevő: nincs

Vibrafunkció: van
Kihangosítás: van
Hangtárcsázás/hangvezérlés: nincs/nincs
Hangrögzítés: van
Ébresztés: van, kikapcsolva is
Prediktív szövegbevitel: van

Extra szoftverek: Google Maps
Fő kamera: 8 megapixeles, autofókuszos, LED-es vaku
Másodlagos kamera: van
Videófelvétel: 720x480 pixel @ 30 fps
Zenelejátszó szoftver: van, háttérben is fut

FM-rádió: van, RDS
Alap akkumulátor: 1000 mAh-s Li-Ion
Készenléti idő: 300 óra
Beszélgetési idő: 6 óra (2G) / 4 óra (3G)
Egyebek: érintésvezérelt multitouch kijelző, átlátszó és érintésérzékeny gombsor, giroszkóp

Kommentek száma: 0Címkék: lg, crystal, arena, mobil, lg crystal, lg arena, női, dizájnos, lg gd900, lg km900, érintésérzékeny, s-class, érintőképernyő, üveg, billentyűzet, Mobil, hír

Kapcsolódó cikkek:

RSS

Utolsó kommentek
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Miért nincs kép????????????? (2012-05-18 15:56:41)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
A kép magáért beszél :D http://9gag.com/gag/4184508 (2012-05-18 15:37:35)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
Nem vibrátor kell nekik, hanem másik pasi. (2012-05-18 13:31:45)
Avengers magassarkú - ez a tökéletes cipő
Sztem egy hányás, de kinek a pap, kinek a pap kutyája... (2012-05-10 10:51:58)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:51:07)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:50:56)
Pasizás.hu