Sok alvás helyett inkább ébredj okosan

2010. november 8. 15:32 - Aina

Hiába alszol eleget, ébredéskor úgy érzed, mintha csak akkor feküdtél volna le? Minden reggel kínlódás felkelni, és alig térsz magadhoz?

Vannak napok, mikor félálomban fetrengve el sem hiszem, hogy már reggel van, és sem a kávé sem az arcmosás nem segít, az odáig elvezető út gyötrelmeiről nem is beszélve. Sokszor kipihentebben ébredek azokon a napokon, amikor kevesebb idő jut a alvásra, és ez egészen el szokott keseríteni, hiszen direkt lefekszek korábban, erre ez a vége.

 

 

Az alvással eltölött idő öt fázisból áll, négy NREM illetve az ötödik REM fázisból, ez utóbbiban szoktunk álmodni, és ebből a legkönnyebb megébredni. Amikor a megfelelő alvásidő elteltével rendszeresen fáradtnak érezzük magunkat reggelente, akkor elképzelhető, hogy pont mindig szerencsétlen időpontban csörög az óránk, és egy másik fázisban vagyunk.

Sleep Cycle applikáció egy olyan ébresztőóra, ami elemzi az alvási ciklusunkat. A szoftver az iPhone beépített mozgásérzékelőjének segítségével a mozgásunk alapján dönti el, éppen melyik fázisban vagyunk, és a beállított időpont előtti fél órás szakaszban ébreszt akkor, mikor éppen felszínesen alszunk. Ezeket az adatokat el is tárolja, így bármikor visszanézhetjük egy éjszakánk rajzolatát, illetve megoszthatjuk ismerőseinkkel. A hasznos alkalmazás mindössze egy dollárért letölthető az iTunesról.

Kommentek száma: 0Címkék: szoftver, alkalmazás, iphone, application, ébresztőóra, alvás, ébredés, REM, NREM, hír

Kapcsolódó cikkek:

Kommentek

Jack Bauer (10/10)

sulemia (2010-11-10 22:52:51)
tegnap kipróbálta a férjem, én nem voltam itthon de a gyermek menetrendszerűen megérkezett 3 körül, és nem zavart be. az is vicces hogy az egész dokumentálva van.
3

Válasz

Jack Bauer (10/10)

Aina (2010-11-09 13:59:28)
mindenképp számolj be róla, beválik-e sajnos együtt alvásnál nem tudom, mennyire jó, mennyire zavarja-e be a másik mozgása.
2

Válasz

Jack Bauer (10/10)

sulemia (2010-11-08 21:28:40)
nagyon jól hangzik. letöltöttük, majd tudósítok.
1

Válasz

RSS

Utolsó kommentek
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Miért nincs kép????????????? (2012-05-18 15:56:41)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
A kép magáért beszél :D http://9gag.com/gag/4184508 (2012-05-18 15:37:35)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
Nem vibrátor kell nekik, hanem másik pasi. (2012-05-18 13:31:45)
Avengers magassarkú - ez a tökéletes cipő
Sztem egy hányás, de kinek a pap, kinek a pap kutyája... (2012-05-10 10:51:58)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:51:07)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:50:56)
Pasizás.hu