Az alábbi tükör kikapcsolt állapotban nem tűnik többnek, mint a megszokott fürdőszobai kiegészítőnek, csak bekapcsolás után derül ki, hogy jóval többet tud társainál. Igaz, azt nem mondja meg, mi vagyunk-e a legszebbek ezen a vidéken, ellenben wireless internetkapcsolattal és LCD-kijelzővel rendelkezik, így akár már reggeli készülődés közben megnézhetjük az időjárást, a híreket, vagy közösségi oldalakon történteket. A tükör egészségi állapot felmérésére is képes, és akár össze is kapcsolhatjuk számítógépünkkel, okostelefonunkkal.

Távirányítóval vezérelhető, felülete jól bírja a fürdőszobai körülményeket. Linux operációs rendszerrel működik, többféle applikáció is tölthető rá, a wireless internetelérésen kívül pedig még 8 GB beépített memóriával is rendelkezik. A termék honlapja szerint már kereskedelmi forgalomban kapható, árat sajnos nem találtam rá.
Több ismerősöm is mesélte, és sokszor én is úgy érzem, hogy a fürdőszobában eltöltött tíz perc az egyetlen olyan időszak a napban, mikor kicsit magunk vagyunk, gondolkozunk, relaxálunk. Ha oda is betör már az internet, mi lesz velünk?



Kommentek
Jack Bauer (10/10)
Vipera87 (2010-12-23 09:56:14)Kár, hogy nem tudni az árát, elég valószínű, hogy az a gyenge pontja a koncepciónak :S
Válasz
Jack Bauer (10/10)
gurugep (2010-12-22 11:14:14)Annyiban ellenben nem lehet jó, hogy rábambulsz, meg most vagy magamat nézem a tükörben vagy az infókat de például a falra egy kép helyett tökéletes lenne!
Válasz
Jack Bauer (10/10)
SunnySmile (2010-12-20 18:26:36)Most lehet, hogy bolondnak néztek (de, hát ez van) ugyanis én életem legunalmasabb három perceit élem meg, amíg fogat mosok. Ebben a tükörben látom a megoldást arra, hogy ne unatkozzak fogmosás közben.
Válasz
Jack Bauer (10/10)
KKroy (2010-12-20 10:27:29)Bekapcsolt módban takarítani külön élvezet lenne, mindig meglepetés lenne, hogy hova kalandozunk a neten a végére
Válasz
Jack Bauer (10/10)
Aina (2010-12-20 09:33:09)Távirányítóval és/vagy okostelefonnal irányítható, bár vicces lenne, ha érintésvezérelt lenne, takaríthatnánk naponta
Válasz
Jack Bauer (10/10)
KKroy (2010-12-17 09:15:46)Arra vagyok kíváncsi, hogy az irányítást/vezérlést hogyan oldották meg, mert ez lehet a legnagyobb baj vele.
Válasz