Új csokimobilok az LG-től - LG BL40 és BL20

2009. október 27. 19:14 - Evet

Az első LG Chocolate 2006-ban jelent meg. Most érkeznek az utódai - egyik szebb, mint a másik.

Az utóbbi időkben az LG-nél elég masszív átalakítások zajlottak a mobil operációs rendszerüket illetően - az S Class-rendszert már bemutattuk az LG Arenáról és LG Crystalról szóló cikkben. A mostani két telefon ugyanerre a rendszerre építve érkezik, azonban azon az elegáns dizájnon alapulnak, ami az LG Chocolate-ra volt jellemző 2006-ban, azaz fekete szín, letisztult felület, mélyvörösben pompázó érintőgombokkal.


bl20&40packshot-b-2.jpg 

A két új készülék a külsejükben és a menüikonok színvilágában emlékeztetnek csupán egymásra, egyébként viszont elég sokban eltérnek egymástól. A BL40-es telefonra jellemző a gombnélküliség, teljes érintőfelület, illetve négyhüvelykes képernyő, amin remekül lehet filmeket nézni, illetve internetezni - az internetezést az ebben a mobilban debütáló kétkijelzős nézet segíti, amely annyit jelent, hogy például e-mailek olvasásakor a bal oldali hasáb elkülönül a jobb oldalitól, azaz külön görhethetők. A bal oldali hasábban láthatjuk például a feladókat, a jobb oldali hasábban pedig elolvashatjuk a tőlük érkezett leveleket.

A BL40-es telefoban megtalálható minden funkció, ami mostanában divatos, például multitouch-élményt ad (azaz több ujjal navigálhatunk a honlapokon, nagyíthatunk, kicsinyíthetünk), ismét megjelenik az LG Crystalban debütáló "rajzolás" funkció, azaz az, hogy a képernyőre rajzolva egy jelet megnyílnak az adott jelhez tartozó menüpontok.


uj_chocolate_10.jpg


A BL20-as ennél kevesebbet tud, például a képernyője nem érintésérzékeny, hanem (hasonlóan az eredeti, első Chocolate-készülékhez) csupán a képernyő alatti, mélyvörös gombokat lehet összetapogatni. A mobil csúszkamobil, a billentyűzetet kicsúsztatva jelenik meg a Chocolate-mobilokra jellemző vörös gombsor. Ezen mobilba is beépítették az S-Class felületet, azaz itt is négy kezdőképernyő közül választhatunk, illetőleg az oldalsó gombok is érintés által vezérelhetők. Mind a két telefonban 5 megapixeles kamera található.


lgbl20(2).jpg 

Kommentek száma: 0Címkék: lg, chocolate, bl20, bl40, s-class, érintésérzékeny, érintőképernyő, Mobil, hír

Kapcsolódó cikkek:

RSS

Utolsó kommentek
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Miért nincs kép????????????? (2012-05-18 15:56:41)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
A kép magáért beszél :D http://9gag.com/gag/4184508 (2012-05-18 15:37:35)
Hanyagol a pasid a Diablo III miatt? Van megoldás!
Nem vibrátor kell nekik, hanem másik pasi. (2012-05-18 13:31:45)
Avengers magassarkú - ez a tökéletes cipő
Sztem egy hányás, de kinek a pap, kinek a pap kutyája... (2012-05-10 10:51:58)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:51:07)
30 felesleges furcsaság, amit eddig nem tudtunk
megtaláltam a játékot itt a cikk... (2012-05-08 19:50:56)
Pasizás.hu