Weboldalak gyerekneveléshez

2010. február 9. 16:30 - Aina

Az internet nemcsak veszélyt jelenthet a gyerekekre, hanem tanulhatnak, fejlődhetnek is segítségével.

MathRun


A gyerekek a MathRun nevű weboldalon játékosan gyakorolhatják a matematikát. A feladványokról mozgás közben kell eldönteni, igazak-e vagy hamisak, de sietni kell, hiszen ha elérik a feladatok a legfelső vonalat, a játék véget ér. Az első pálya ne tévesszen meg senkit, hamar nehezedik, ezért ez a változat inkább idősebb gyerekeknek szól.


Az oldal készítője már tervezi az alkalmazás kifejezetten kisiskolásokra szabott változatát, ahol azt is be lehet állítani, hogy milyen műveletek legyenek benne, így ha gyerekünk nem tanult osztást, akkor az nem kerül bele.


Origami-Club


Zse-ni-á-lis, nem csak gyerekeknek. Már írtam egyszer netes origamizásról, de ez az oldal minden képzeletemet felülmúlja. Kategóriák szerint lebontva megtalálunk gyakorlatilag mindent: állatok, halak, ételek, ruhák, virágok, épületek. Szóval, ha legközelebb a gyereked tükörtojást akar hajtogatni, már tudni fogja, hogyan kell. Vagy csirkecombot. Esetleg töklámpást. Netán Drakulát.


Szereznem kell színes papírt.


Azoknak, kik legóra vágynak


A legó sajnos nem olcsó mulatság, de a kreatív gyerekeket egész napra le lehet foglalni vele. Emlékszem, bátyám képes volt órákig bíbelődni egy nagyobb darabbal, amit aztán én véletlenül tönkretettem, és az ebből kialakuló családi perpatvarral mindenkinek biztosítottuk a vasárnap délutáni programot.


A fenti link alatti ingyenes szoftver segítségével bármit ki lehet rakni a kis legókockákból, bár kérdés, mennyire helyettesítheti az így elkészített virtuális játék az igazit, hiszen ezt nem lehet berregve lehet fel s alá tolni, majd a darabjait véletlenül anyu papucsában hagyni.


Educational-Freeware
és KidsFreeware


Végül álljon itt két oldal, ahol színező programoktól kezdve a betűk játékos megismeréséig többféle egyszerű alkalmazás is megtalálható, illetve néhány, szülőknek szóló szoftvert, amelyekkel a gyerekeik biztonsága érdekében szűrhetik az elérhető weboldalakat.

Kommentek száma: 0Címkék: gyerek, gyereknevelés, web, weboldal, internet, electroteszt, játék, Kávé

Kapcsolódó cikkek:

RSS

Utolsó kommentek
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Van egy jó hírem: makkegészséges vagy :) (2012-05-24 08:35:40)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Az gáz ha a tv-ben meglátok egy politikust, nincs... (2012-05-23 23:42:45)
Retró PC - egyszerűen gyönyörű
Több, mint két éves a cikk... de ha nagyon érdekel:... (2012-05-23 22:18:38)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Ez tényleg nagyon érdekes!! (2012-05-23 20:52:47)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Érdekes és egyben vicces kis videó. Tényleg nálam is... (2012-05-23 20:44:02)
Így csúnyulnak meg a hírességek - videó
Nagyon érdekes, tényleg működik, deformált arcok... (2012-05-23 19:55:05)
Pasizás.hu